art-abc folyóirat

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése


Üdvözöljük
,

az art-abc művészeti folyóirat oldalán.

Az art-abc művészeti folyóirat igyekszik megismertetni Önnel a művészet igazi szerepét, megpróbálja megmutatni egyetlen igaz értelmét. A művészet mai, valós problémáinak feltárása, – ha mélyreható őszinteséggel történik – felfedi a művészet szerepét és értelmét. Ennek ismeretében magától értetődő, mit nevezhetünk művészetnek, illetve mit nem, kiderül, mely alkotásoknak van létértékük, melyeknek nincs.

Itt alakíthatja a Művészetet!
Az Ön nézőpontja felől közelítve szeretnék segítséget nyújtani a művészet világában való eligazodásban. Az emberek többségének vagy nincs ideje, vagy „nem ért a művészethez”, mert állandó rohanásban van. Nos, itt pihenés közben tehet szert ismeretekre, kapcsolatokra. Kapcsolatba léphet a művészettel, és részt vehet annak alakításában.
Formáljuk együtt a művészetet, hiszen, ha ezeket a sorokat olvassa,
már részt is vesz benne!
Szóljon hozzá, írjon!
Vegyük kézbe, és ne hagyjuk, hogy mások készen tálalják… nekünk!
Ez az a hely, amit Ön is aktívan formálhat. Ebben a világban a Néző fontos szerepet tölthet be, tehát ne hagyja, hogy elvegyék ezeket az alapvető örömöket! Gondolja meg, mi marad nélkülük?
Munka, pénz, karrier, még több munka, még egy autó, még egy ház – stressz, stressz, még több stressz, és… Jobb nem belegondolni, ezért nem is folytatom tovább. Helyette gondoljunk inkább valami szépre – a művészetre!
Mielőtt belépne a galériába vagy megnézné a kiállítást, kérjük, olvassa el az írásokat!
Gondolja át, és írjon nekünk!
A legjobb írások megjelennek a honlapon, és szerzőik között különböző műveket sorsolunk ki. Vegyen részt az alkotásban, és ne feledje: egy kicsi hólabda hatalmas lavinát indíthat el!
Kapcsolja be a hangszórókat, tegyen fel egy lágy zenét!
Készítsen maga mellé egy kellemes italt, és barangoljon velünk egy kicsit!

Terveink szerint folyamatosan frissülő folyóiratot indítunk, amely a művészet szerepével foglalkozik.  Szeretnénk, ha ismert és kevésbé ismert írók, kritikusok, művészek és olvasóink is megírnák az e témával kapcsolatos gondolataikat, véleményüket, melyeket természetesen folyóiratunkban közreadunk. Első és egyben vitaindító írásának címe A művészet szerepe ma.

Írásaikat őszinte örömmel várja a
Szerkesztőség

 

Ki olvas minket

Oldalainkat 2 vendég böngészi

MiniCalendar

«  augusztus 2010  »
Wkkeszcsszva
30 1
312345678
329101112131415
3316171819202122
3423242526272829
353031 

Hirdetés

Hírek röviden

Már megrendelhető Tisza-Kalmár György: Az egészség igazsága című könyv. Ha bővebb információt szeretnél megtudni az egészségről, a „betegségek” kialakulásáról, az emberi szervezet működéséről, most végre itt a lehetőség. A könyv elolvasása után lehetővé válik, hogy megismerve az emberi szervezet működését, az összefüggések ismeretében, szabadon dönthess végre a saját egészségedről.

Bővebben >>>